Emberke Egyesület
Érezzük jól magunkat!

Siófokon nyaraltunk                                                                                                                                                                             2011.06.30-07.07. között az Emberke Egyesület és a Magyarországi Balkezesek Egyesületének társszervezésében Siófok-Szabadifürdőn, az Édenkert Panzióban nyaraltunk.

Az időjárás változó volt, de a rugalmas szervezőknek köszönhetően, sohasem unatkoztunk.

Volt reggeli torna, számháború, csoportfoglakozás…

Ha nagyon esett az eső, akkor készültünk a Ki-Mit-Tud?-ra, kézműves foglalkozáson vettünk részt, vagy a zárt sátorban ping-pongoztunk, csocsóztunk, társasoztunk, vagy visszavonultunk a szobáinkba és tv-t néztünk.

De amint sütött a nap, már mentünk is a szabadba: csónakáztunk, pecáztunk, sorversenyeztünk, öko-röplabdáztunk, vagy a függőágyakban bandáztunk.

Szombaton délután átsétáltunk a Siófoki Hajóállomásra, és a Szent Benedeken sétahajóztunk, akinek kedve volt, még vezethette is az 50 fős hajót!

Ildikó néni szervezésének köszönhetően, hétfőn reggeli után átsétáltunk a közeli Galériusz Élményfürdőbe, és délutánig élveztük a csúszdákat, medencéket.

Az estebéd után, mindenki a fellépésre készült, mert este kezdetét vette a Ki-Mit-Tud? A zsűriben a felnőttek mellet, gyerekek is képviselték magukat. 19 fantasztikus produkció volt, a 2 évestől a 40 évesekig mindenki megmutatta a tehetségét.

Kedden délelőtt a Bella Lovas Udvarba látogattunk, ahol a pónik, lovak mellett megismerkedhettük közelebbről a mini-pónikkal, csacsikkal, kecskékkel, lámákkal, szarvasmarhákkal, emukkal, pávákkal, papagájokkal, vadászgörényekkel, mókusokkal, és a vadmalacokkal is. De a nap még tartogatott meglepetést, vacsora után kincsvadászaton vettünk részt.

Szerencsére a meleg is megérkezett, így szerdán egész nap a Balatonban fürödhettünk – a bátrabbak30 m hosszú csúszdán is lecsúszhattak.

A táborzárás a hagyományos grillsütéssel, az ajándékok kiosztásával, éjszakai csocsó-versennyel és egy nagy bulival zárult.

Jó volt ez a hét, nagyon sok élménnyel, barátsággal lettünk gazdagabbak. Bízunk benne, hogy jövőre is visszamegyünk a mi kis Édenkertünkbe!

 

                       Jakab Luca, Jakab Zsófia, Vrabec Szilvia és Vrabec Klaudia

 

Felejthetetlen Halloween

Nem is olyan régen, egy varázslatos októberi estén boszorkányok, szörnyek és szuperhősök lepték el a közösségi ház alagsorát. Halloween ünnepe immár nem csak az újvilágban hódít, világszerte megmozgat kicsit és nagyot. Az Emberke Egyesület és a Jackaraoke Produkció idén Pétfürdőre is elhozott ebből egy kis darabot.

Míg kint, az épület előtt várakozott a jelmezes gyereksereg, addig Jack és barátai beállították felszereléseiket, az Emberke szervező boszorkányai pedig elvégezték az utolsó simításokat. Helyére kerültek a mécsesek és a robosztus faragott tök lámpás is.

4 órától aztán nem volt megállás. Míg a legkisebbek egy félreeső sarokban rajzoltak és festettek, a nagyobbak a táncparketten pörögtek, énekeltek és közös koreográfiára táncoltak. A zenét időnkét egy-egy játékos vetélkedő és tombola szakította meg. Jackék jóvoltából azonban nem csak a nyertesek távoztak ajándékkal. Minden résztvevő kapott valami apróságot.

A műsor a kezdéstől egészen 8 óráig tartott. Jack, Ari és a fiúk addig nem sokat pihentek. Különleges táncprodukciókkal, közös énekléssel szórakoztatták a megjelent gyerekeket.

A nap végére persze kiderült, hogy nem csak a kicsik élvezték a programot. A megjelent szülők is jól érezték magukat, és további munkára ösztönözték a szervezőket, mondván, ne kelljen egy egész évig várniuk, míg egy ilyen jó buli megismétlődik.

 2010.november 03.

Monok Petra



Csak olvasd végig ha van kedved...

Amikor több tejfölt használsz, mint ketchupot.
Amikor a paprika legalább olyan fontos, mint a só és bors.
Amikor valamelyik rokonod Attila. Vagy József. Vagy János. Vagy
László. Vagy István.
Amikor szereted a Túró Rudit, de nem igazán tudod elmagyarázni a
külföldieknek mi a fene az, amíg ki nem próbálták.
Amikor a külföldi barátaid megkérdezik, hogy hiszel-e még abban, hogy
a Mikulás ajándékot hoz december 24-ről 25-re virradó éjjel, a
válaszod némiképp zavart, hiszen a Mikulás nálunk december 6-án
ajándékoz és amúgy karácsonykor a kis Jézus ajándékoz és az ajándékok
már 24-én este 6-kor már ott vannak.
Amikor nem beszélsz teli szájjal. Sőt, evés közben egyáltalán nem
beszélsz, de kést-villát használsz.
Amikor 5 percen keresztül tudsz egy levegővel káromkodni úgy, hogy
nem használod ugyanazt a szót kétszer.
Amikor az eljegyzési gyűrűd az ellenkező oldalon viseled.
Amikor a vonat még el sem hagyta az állomást, de te már eszed a házi
szendvicsed (általában egy fél paprika vagy paradicsom van benne és
többnyire rántott hús).
Amikor egy 79 km hosszú tavat (Balaton) Magyar Tengernek hívsz, és
keresztben átúszod.
Amikor soha nem mész el otthonról vizes hajjal, mert megfázol, és
mindig viszed a hajszárítót, ha külföldre mész, és megdöbbensz,
amikor valakinek nincs legalább egy otthon.
Amikor mindig ugyanazon a helyen, vagy széken foglalsz helyet, még
akkor is, ha a terem, szoba üres - és a te helyed a szoba végében van.
Amikor a saját borod a legjobb, s a benne lévő nóták ismétlés nélkül 3
napig kitartanak.
Amikor tudod, mi az öhöm, a lecsó/pacalpörkölt/halászlé/pogácsa/mákos
tészta/dobostorta/túrósócsusza/kürtőskalács/főzelék és
a túrógombóc  és a fröccs! - és szereted is őket
Amikor tudod, milyen isteni finom a dunyha (dunna), bár sosem használod.
Amikor tudod, mit jelent az ángyom, a nászom - vagy: a húgom, bátyám, öregapám
Amikor sokkal találékonyabb vagy bármelyik nemzetnél.
Amikor  fokhagymás-tejfölös-sajtos lángost eszel - nem is kívánnál
finomabb falatokat
Amikor a Micimackó és a Flinstone család sokkal viccesebb magyarul
(szinkronizálva).
Amikor vehemensen magyarázod olasznak/németnek/jenkinek/stb., hogy a
pálinka, a túrós csusza, a rántott leves, a mangalicaszalonna, a
tökfőzelék(feltéttel), a bő gatya, a tokaji és gyakorlatilag minden:
hungarikum.
Amikor tudod, hogy a fűzfán fütyülő rézangyalát igazából egy káromkodás.
Amikor van névnapod, és szerte a világon senki nem érti, mire jó az.Amikor tudod, mi a Hortobágy és Hollókő és Pannonhalma, Aggtelek,
Tokaj-Hegyalja, a pécsi ókeresztény sírok: a világörökség részei
Amikor gyümölcsöt használsz leveshez is.
Amikor tudod, hogy minden zseninek vagy hírességnek van magyar
kapcsolata, vagy csak szimplán magyar.
Amikor házi rétest eszel, amit a konyhaasztalon nyújtottak, tele
tejföllel, mákkal, vagy túróval-mazsolával, vagy meggyel, vagy
almával, vagy káposztával
Amikor mindenkinek elmondod, hogy a Rubik kocka is magyar találmány.
Meg minden más is, a szódavizet is beleértve.
Amikor tudsz tölteni magadnak egy pohár "jóféle" tejet - zacskóból
Amikor tudod, ki írta az 'Anyám tyúkját'
Amikor esküszöl, hogy a fokhagyma és a mézes tea kiűzi belőled a
nyavalyát kevesebb, mint egy nap alatt.
Amikor gyerekként folyton répát kellett enned, és arra a kérdésedre,
hogy miért, a szüleid azt válaszolták, hogy azért, hogy jobban
 udj fütyülni.
Amikor el kell magyaráznod, hogy családnév van az első helyen, vagyis
az nem a keresztneved.
Amikor tudod, hogy a vörösbor és kóla kombináció finom, és furcsa,
hogy a külföldiek furcsállják
Amikor boldog szülinapot kívánnak és meghúzzák a füled.
Amikor tudod, mi a pityerszer és mi a tiszavirágzás
Amikor termálvíz vagy fürdő van a városodban, vagy közel hozzá
Amikor tudod, hogy melyik nemzet adta a legtöbb Nobel-díjast a világnak.
Amikor ünnepelsz március 15-én és emlékezel október 23-án
Amikor tudod mi az a tepertős pogácsa Amikor a Székely Himnuszt és a
Himnuszt énekeled Csíksomlyón
Amikor ha esőben állsz, megnősz
Amikor el tudsz beszélgetni idegenekkel a buszon, vagy az orvosra
várva intim dolgokról, de felháborodsz, ha az anyagi helyzetedről
érdeklődnek Amikor sörrel nem koccintasz!
Amikor tudod, mi a gittegylet, és miért írták Nemecseket csupa kisbetűvel
Amikor nem jó a normál méretű párna: vagy óriásinak, vagy nagyon
kicsinek kell lennie.
Amikor az Óperenciás tengerről mesélsz -  a történelem jut eszedbe
Amikor egy olyan nyelvet beszélsz, amit sehol a világon nem értenek,
csak a magyarok.
Amikor a Himnuszt csak könnyes szemmel tudod énekelni
Amikor nem pazarolod az  ételt, a maradékot elteszed másnapra
Amikor a mesék nem úgy végződnek, hogy örökké boldogan élnek, hanem
hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak
Amikor a nagyid azzal "fenyeget", hogy ne vágj pofákat, mert úgy
maradsz hahahahha
Amikor saját erős paprikát termesztesz az udvaron, vagy az erkélyen
kis cserépben, hogy garantáld az erősségét
Amikor értetlen külföldinek ecseteled, hogy ne egyen görögdinnyét
augusztus 15-e után, mert  lőrinces.
Amikor sírva vigadsz
Amikor a 'Hazám, Hazám, te mindenem...' dallamaira könny szökik a
szemedbe, s amíg együtt énekelsz, a neveken kívül: Erkel, Bánk,
Simándy...millió érzés fut át a szíveden, lelkeden...
...és még
mennyi-mennyi minden....

 

Küldte: Sipos Ferenc

Lovasi Családi Nap

A Lovas Jövőjéért Egyesület meghívására játszóházat és sportversenyeket szervezett a Sipos és Martos család 2010. május 15-én a Lovasi Családi Napra.

Sajnos, nagyon rossz időre virradtunk, ezért nem a szabadban, hanem a helyi Művelődési Házban kerültek megrendezésre a nap eseményei.

A lelkes gyermekek és felnőttek először a sportversenyeken szerették volna összemérni erejüket. 4 fős csapatokat alakítottunk, majd 8 versenyszámot nevettünk végig: labdakergetés szlalomban, zsákban futás, célbadobás, lufitaposás, evőverseny, stb... A 4 testőr formáció nyert, és örömmel bontogatták a sok ajándékot. Levezetésképpen játszóházat tartottunk: gipszfestés, terméskép készítés, kreppvirág hajtogatás, csipeszegér készítés szerepelt a programban.

Kicsik és nagyok is nagyon jól érezték magukat és a "Jövőre, veletek, ugyanitt" szlogennel búcsúztunk egymástól.

 

Sipos család                                  Martos család

  

 

 Horgászni voltunk

 

Március 28-án vasárnap a Várpalota és Ősi között elterülő Nagybivalyos tónál járt Egyesületünk, az EuroHorgász Magazin, Kalacsi János, versenyszervező, valamint a Nagybivalyos Tórendszer üzemeltetőinek meghívására, az I. EuroHorgász Női Parti Pergető Kupa megrendezésének alkalmával.

Kora délelőtt érkeztünk a Nagybivalyos tónál lévő Halőrházhoz, ami tulajdonképpen egy komfortos, jól kiépített kis területet takar, ahol kis faházak, tágas stégek, főzőhelyek és játszótér is helyet kapott.

Az EuroHorgász Magazin képviseletében Békési János főszerkesztő fogadott bennünket, aki köszöntőjében elmondta, rendkívül fontosnak tartja, hogy a gyermekek megismerkedjenek a horgászat szépségével, a tavak és tópartok élővilágával, ezen belül a környezet védelmével, kiemelve, hogy mindezt legjobb már fiatal korban elsajátítani.

Ezt követően Kalacsi János, versenyszervező szólt a gyerekekhez. Hangsúlyozta, hogy Várpalota környéke gazdag tavakban, így a horgászatot, mint nagyszerű szórakozási lehetőséget emelte ki számukra, remélve, felnőttként sok jó horgásztársat köszönthet később gyermekeink közül.  

A gyerekek ezután a támogatóknak köszönhetően horgászengedélyt, horgászbotot, baseball-sapkát, műcsalit, és magazint kaptak ajándékba, amiknek nagyon örültek és türelmetlenül várták már, hogy csalijukat a tóba dobhassák. Hihetetlenül nagy volt az öröm, amikor az első halacska horogra akadt. Amikor már több kis keszeg és kárász is követte az első fogást, elindult a vetélkedés, kié volt a nagyobb hal, kinek van már több? Olyan lelkesek voltak a gyerekek, hogy észre sem vették az idő múlását, vagy a néha lecsapó hideg szelet, el-elbújó napot. Ebédre még egy nagy tányér finom gulyáslevesre is vendégül láttak minket a verseny szervezői.

Időközben befejeződött a női horgászverseny is, bejöttek a résztvevők, megkezdődött a nagy halak zsűrizése, később pedig a díjkiosztó ünnepség következett.

Gyermekeink rengeteg élménnyel gazdagodva, boldogan, kellemesen elfáradva jöttek haza és egy lényeges kérdés sokunk otthonában elhangzott aznap: Ugye megint elmegyünk majd horgászni?

 

Kostyálik Mónika                         Pétfürdő, 2010.03.30.

 

 

Rövid összegzés

Véget ért 2009, nehéz kiválasztanom, hogy melyik programon éreztem a legjobban magamat! Talán a Civil Nap, és a Gárdonyi kirándulás volt számomra  a legemlékezetesebb. Sok emberrel találoztunk mindenhol, rengetegen kíváncsiak ránk, és a küldetésünkre ... Tudom, hogyha sokszor nehéz is, folytatni kell a munkát! Megéri, mert olyat adhatunk a gyerekeknek, amit senki más!

Jakabné Rácz Ildikó, elnök

2010.01.01.

A Tihanyi félszigeten jártunk.... 

2009.09.25-én, pénteken Tihanyba voltunk hivatalosak. Egy önzetlen vállalkozó, Papp Róbert szervezésében vehettünk részt 19 fővel egy fantasztikus napon. Voltunk a Babamúzeumban, az Apátságban, a Panoptikumban, a Lokomotív Kisvonattal bejártuk a félszigetet, és a Balatonban is kezet moshattunk! Az ebéd elkészítésében kivehettük a részünket: segíthettünk a pogácsák szaggatásában, és kemencébe helyezésében. Az idő, mint mindig ilyenkor is nagyon gyorsan elszaladt, és a félsziget még sok ismeretlen múzeummal tudjuk, hogy vissszavár bennünket! Köszönjük minden támogatónknak, hogy részt vehettünk ezen a csodálatos napon.

Pétfürdő, 2009.09.27.   Jakabné Rácz Ildikó

Jásdon jártunk... 

2009. 09. 19-én szombaton Jásdra, a Bakony egyik eldugott 800 fős kistelepülésére voltunk, játszóházszervezőként meghívva. A polgármester úr, Nagy Csaba személyesen hívott meg minket. Nagyon szép időnk volt, sokan ellátogattak a környező településekről, városokból is. Mi gipszfestéssel, pörgőkészítéssel, és helyszíni rajzversennyel készültünk. A nagyobbak nemezelhettek, és facsipeszfigurákat is készíthettek. A szervezők igazán kitettek magukért: a kistelepülési iskoláknak versenyeket, a kisebbeknek arcfestést, játszóházat, ugrálóvárat is szerveztek. A jásdi tanárnénik mindenkit megajándékoztak csokival, rágóval, és üdítővel. Az eredményhirdetés után finom ebédet is kaptunk. Délután színpadi műsorok voltak. Mindenki jól érezte magát! Sok régi és új ismerőssel találkoztunk, és közös tervezésbe is kezdtünk!

Reméljük hamarosan lesz folytatás!!!!

Pétfürdő, 2009. szeptember 21. Jakab család

 Hangadós cikk

Az Emberke Egyesület idén nyáron egy úgynevezett Barangoló Tábor ötletével állt elő. A város, illetve a szűkebb kistérség határait szinte alig hagyták el, mégis élvezetes programban, csupa élményben volt része annak a lelkes gyerekcsapatnak, aki részt vett a július végi táborozáson. Mivel szerkesztőségünk is meghívást kapott, boldogan csatlakoztam a kis csapathoz, amikor csak tehettem. Megkockáztatnám a kijelentést, hogy a nyár legmelegebb napjai köszöntöttek be július 20 és 24-e között, a gyerekek így sem panaszkodhattak. Ha éppen nem a péti tűzoltók locsolták le őket, hogy enyhítsék melegüket, akkor a Thuri vár hűvös falai között húzódtak meg. Persze azért nem telt el nap feladat nélkül. Füzeteikben gyűjtötték a különböző vetélkedők teljesítése után járó pontokat. Sportverseny, várfoglalás (aminek izgalmait csak tovább fokozta, hogy előtte mindenki jelmezbe bújt, pajzsot és kardot ragadott), ki mit tud... hogy csak néhányat említsek a megmérettetések közül. Ahhoz, hogy elméjét mindenki felkészítse a vár meghódítására, a Városi Könyvtár munkatársa nyújtott segítő jobbot, aki többek között részleteket olvasott fel korabeli írásokból. Ezenkívül a gyerekek belülről is megismerkedtek a várral és a múzeumokkal. Az utolsó napra a sok program után már csak a jutalmazás maradt. Nem volt gyerkőc, aki üres kézzel tért volna haza. Különböző játékok, édesség és tanszerek leltek gazdára. A nap fénypontja az óriáspizzán kívül pedig a táborozás lezárását jelképező torta lett.

Várpalota, Monok Petra

Barangoltunk

 

2009.07.20-24. között egyesületünk Barangoló Nyári Tábort szervezett Gárdonyban, Pétfürdőn, és Várpalotán.

10 kisgyermek pétfürdői volt, így nem csoda, hogy a keddi programokat élveztük a legjobban.

Reggel az Akácfa utcában találkoztunk, és közösen sétáltunk le a Tűzoltósághoz. A szolgálatban lévő tűzoltók már vártak bennünket, így a reggeli után azonnal birtokba vettük az épületet, és a járműveket. Beszélgettünk egy kicsit, de a legjobb az volt, hogy kipróbálhattuk a "csúszást", és locsolhattuk egymást. Mindenki bőrig ázott, még az ajándék oklevelünket is sikerült szétáztatnunk! Könnyes búcsút vettünk a piros autóktól, és igyekeztünk, hogy minél kevesebben lássanak meg bennünket séta közben. Az Akácfa utcáig nem sikerült teljesen megszáradnunk, ezért a táborvezetőnél megálltunk, hogy kiteregessük a ruháinkat. Amíg a ruháink száradtak, mi karaoke-versenyeztünk, és csúzliztunk. Hamar eltelt a délelőtt, és siettünk az erdőbe, mert a Kertbarátkör tagjai már vártak bennünket.

Együtt megebédeltünk, majd játék következett: volt Aktivity, kötélhúzás, focizás, csúzda-fogózás, tollasozás és persze a Kertbarátkör tagjai is megdolgoztattak bennünket: sok érdekes kérdéssel készültek, mi pedig igyekeztünk jó válaszokat adni! Délután csatlakozott hozzánk néhány középiskolás fiú, és kimentünk a Doktor-sziklához, a Tányérfenyőhöz is! A séta után dinnyéztünk, sárgabarackoztunk, majd megérkezett a rendőrség! Birtokba vettük a rendőrautót, nem csoda, ha ezt írták a kiskönyvünkbe:

"Kedves Emberkék!

Örülünk, hogy részt vehettünk a programotokban, főképp, hogy egyben hagytátok az autónkat! "

A nap végén rengeteg jutalomponttal, és sok élménnyel gazdagabban sétáltunk haza!

Megjelent a Pétfürdői Krónikában

Jakab Luca és Jakab Zsófia, Pétfürdő -2009.07.31.

 

 BohócParádé   

2009. június 7-én került megrendezésre Budapesten a Harmadik BohócParádé. A rendezvény fő szervezője, az országos hírű Ricsi Bohóc meghívta az Emberke Egyesületet is, és felvállalta, hogy az utazás támogatásához szponzort is keres nekünk. A sikeres kampány eredményeként 54 tagunk autóbusszal érkezett a rendezvényre. A jókedvet már a buszon megalapoztuk, énekelve, tréfálkozva. A gyermekek nagy része és néhány felnőtt is bohóc jelmezt öltött. Az eső is elállt a felvonulás kezdetére, így tagjaink Ricsi Bohóc nyitott kamionján járták be a Városligetet, zeneszó mellett, énekelve, táncolva, a közönség nagy örömére. A közel egy órás felvonulás után az egészség-park felé vettük az irány, ahol a bohócok további műsorszámokat adtak elő a gyermekeknek, majd közös lufieregetés következett: itt mindenki kívánt valamit, és ezzel engedte útjára a léggömbjét. Játszóházak, színezés, totókitöltés, csónakázgatás, oktatófilm vetítés, egészségi állapot mérés várta a kicsiket és nagyokat, valamint több fővárosi cég is tartott bemutatót munkájából: BKV Zrt, Fővárosi Gázművek, FKF Zrt... Mindenhol ajándékok, meglepetések találtak gazdára, apróbb játékok, lufik, kulcstartók, cirkuszi belépők, nyaklánc, csuklószorító, ásványvíz. A Vajdahunyad-vár múzeumai ingyenesen voltak látogathatók, minden gyermek legnagyobb örömére több növény és állat is bemutatásra került, illetve a mezőgazdasághoz, erdő és vadgazdálkodáshoz tartozó mesterségek. A Városligetben kirakodóvásáron mutatták be termékeiket a vállalkozó kedvű kézművesek, vásározók, zenészek, lacikonyhások. Sajnos, az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, megszakításokkal esett az eső, de a mi örömünket nem tudta elmosni. Az úton hazafelé szintén jókedvűen vettük át szponzoraink ajándékait, reméljük, ők is örültek az általunk köszönetképpen készített plakátoknak. Mindenki boldogan, nevetgélve idézte fel az eseményeket, mi, szülők pedig annak örültünk, hogy gyerkőceink élményekkel gazdagodva töltötték ezt az érdekes napot. Ricsi Bohóc nagyon örült aktív részvételünknek, és meghívta a társaságot a következő évi parádéra is. Mi akkor is nagyon szívesen megyünk majd a sok szép emlékkel eltelve...     

A cikk megjelent képpel együtt a várpalotai Hangadóban is!

 Martos Péterné, Pétfürdő-2009.06.10.

Orgona-hagversenyen voltunk....

 A gyermeknapi programok után, megebédeltünk, átöltöztünk, és a Pétfürdő-i Templomba mentünk.

Lendvai István Gábor, "Istink" hívott meg minket. Nagyon szívesen mentem, mert még soha nem voltam a helyi templomban! Nem bántam meg: én voltam a legkisebb! A templom nagyon szép volt, Isti jól játszott. Vicces volt, hogy a műsorvezető-néni egyszer elrontotta a szöveget...de ő is csak nevetett!

A hangverseny után, anyával felmentünk az orgonához: még soha nem láttam! Nem ilyennek képzeltem...Isti megengedte, hogy kipróbáljam! Furcsa volt, hangos, tele sok gombbal, érdekes billentyűkkel!

Az biztos, hogy sosem fogom elfelejteni!

 

Jakab Luca, Pétfürdő, 2009. június 05.

  

2009.május 30.

Gyermeknap

 

Az idei évben Pünkösd miatt, 2009. május 30-án, szombaton volt megtartva a Várpalota-i Gyermeknap. Nagy izgalommal készülődtünk, és már kora reggel a Thury várnál voltunk. Az idő nem volt a legjobb, de mi jól éreztük magunkat. A szervezők sok, érdekes, izgalmas, és hagyományos programmal készültek. Nemcsak a gyerekek, de mi felnőttek is jól éreztük magunkat. Sok ismerőssel találkoztunk, jókat beszélgettünk. A gyerekek folyamatos rohangászsában voltak, mindenki talált az érdeklődésének megfelelő műsort, vagy elfoglaltságot. Minden helyszínen "szívecskéket" lehetett gyűjteni, és az összegyűjtőtt "szívecskéket" édességre lehetett beváltani. A legjobban az íjászat, és a táncprodukciók tetszettek, de volt adomány-osztás, ringlispi, kirakodóvásár, zsákbamacska, és tombola-húzás is.

Este fájó szívvel indultunk haza, sok csokival, és apró játékkal gazdagabban!

Köszönjük a várpalotai Csupaszív Nagycsaládos Egyesületnek a szervezést.

 

  Rácz Istvánné, Ősi 2009. 06.05.  

 

2009. május 30-án Pétfürdőn gyermeknapoztunk. A napocska sokszor elbújt, de a gyerekeket ez nem zavarta. Volt zsákbanfutás, zsákba-mászás, lufifestés, élő-csocsó, sportversenyek...délután csapatversenyek, este pedig gyerek-disco! A helyi művészeti csoportok, és sport-klubbok bemutatóikkal gazdagították a rendezvényt! A Pétfürdő-i tűzoltók hagyományosan megérkeztek az iskolaudvarra, és kicsik-nagyok egyaránt nagy örömmel vették birtokba a tűzoltó-autót!

Aki ügyes volt, rengeteg "Piszkét" gyűjtött, és gyorsan bevásárolt a Büfében! Jól éreztük magunkat, de az eső elől hazaszaladtunk...

Reméljük jövőre sokkal jobb lesz az idő!

 

Jakab Zsófia, Pétfürdő-2009. június 05.

 

 KORTÁRS MONTÁZS KÉPZÉS

 

 2009. 05. 14-17. között Agárdon egy Mobilitás ifjúsági képzésen. voltunk, ami nagyon jó volt! Nagyon sok dolgot megismertünk. Rengeteg serkentő játékot tanultunk, amit szeretnénk az egyesületben is megmutatni.

Ez alatt a képzés alatt megtanultunk tanulni. Rájöttünk, hogy egy gyakorlati oktatás, egy jól felvázolt ábrával sokkal könnyebben megtanulható, mint az amikor már 1 órája ülünk a tananyag felett, és magolunk.

            Rengeteg játékban fejlődtünk. A programok nagyon jók voltak, a társaság is hihetetlenül jó volt!  Csak pozitív élményekkel gyarapodtunk. Akárhogy is próbálunk visszaemlékezni, nem jut eszünkbe  semmi rossz dolog.

            Voltunk Gárdonyban a művelődési házban, Velencén a nevelőotthonban. Mindkét helyen rengeteg dolgot megtanultunk.

Ez egy nagyon jó élmény volt, aki teheti legközelebb vegyen részt hasonló képzésen!

 

2009. május 22.                       Hatta Georgina és István                         

 Mobilitás Képzés  

2009. április 23-26 között részt vettünk a "Kalandra fel!" outhdoor és élménypedagógiai továbbképzésen Gyöngyösfaluban. Nagyon izgatottan készültünk, mert ez volt az első szakmai tréningünk, 2 fő részvételével.

Az egész Dunántúlról, és a fővárosból érkeztek a résztvevők, Veszprém megyét mi képviseltük.

Nagyon sok új tapasztalatot, módszert, és kapcsolatot szereztünk.

Gyönyörű volt a helyszín, nagyszerű szakemberek foglalkoztak velünk.

Az első napon a csapatjátékoké volt a főszerep, megismerkedtünk a többi résztvevővel, a helyszínnel, és a szállással.

Este a szervezők előadást tartottak a "Fiatalok Lendületben Program"-ról, és a "Youthpass"-ról.

A második nap megismerkedtünk a kötéllel, mint játékeszközzel: új csomózási technikákat, és csapatjátékokat tanultunk. Délután megismerkedtünk az élménypedagógiai módszerekkel, és megosztottuk egymással tapasztalatainkat.

Harmadik nap a kerékpártúra, és a sziklamászás (Ausztriában) volt a program.

Vasárnap a 4 nehézségfokozatú kötélpályán tomboltuk ki magunkat: és ebéd előtt elköszöntünk egymástól.

A gyakorlati részeket, mindig közös értékelések, megbeszélések követték. A szakmai részről írásos anyagot kaptunk, illetve a gyakorlati kézikönyvet, mindenki a saját módszerével tölthette ki.

Az elvégzett képzésről Youthpass bizonyítványt, és szakmai DVD-t kapunk (Kb. 2 héten belül!).

Az elsajátított új csapatépítő játékok eszközeinek (kötél, tanuló ejtőernyő, labda) beszerzéséhez minden segítséget örömmel veszünk!

Köszönjük a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatnak, és Katona Csabának, Várpalota Város Alpolgármesterének a támogatást!

 

Pétfürdő, 2009. május 04. Jakabné Rácz Ildikó, Szabó Tünde 

Április 04

Reggel nagyon izgatottan vártuk, hogy megjöjjenek értünk kocsival. Pétfürdőre a "kulturházba" mentünk. Anyáék szervezők voltak a húsvéti játszóházban, mi gyerekek pedig mindent kipróbálhattunk, csinálhattunk! Festettünk gipszfigurákat, gipszképeket, készítettünk ablakdíszeket, kifújt tojásból érdekes állatokat festettünk, nyuszikát, tulipánt hajtogattunk, ragasztottunk. A családsegítősök jóvoltából rengeteg üdítőt, és zsíroskenyeret tömtünk magunkba! A játszóház után moziztunk, és meglepetésképp minden kisgyermek ajándékcsomagot, süteményt kapott. Nagyon boldogok voltunk! De a napnak még nem volt vége: délután Várpalotára utaztunk! A Fodor Sára Tájházban volt tojásgurítás, tojásdobálás...Sok csokit lehetett gyűjteni, és a nyertesek  óriás nyuszicsokikat vihettek haza! Jól éreztük magunkat, köszönjük Marietta néninek! Jó nap volt, rengeteg csokival, és sok élménnyel gazdagabban aludtunk el!

 Pétfürdő, 2009. 04. 05. Jakab Luca és Zsófia                 

  Állatkerti kirándulás

Március utolsó vasárnapján a Fővárosi Állat- és Növénykertben jártunk Egyesületünkkel, 20 kisebb-nagyobb gyermek, valamint kísérőik. Bár az időjárás nem volt éppen a legkedvezőbb, szemerkélt az eső egész nap, de nem volt hideg, nagyon sokan kilátogattak aznap.

A gyerekek nagyon élvezték azt, hogy kézből etethették az elefántot, zebrát, zsiráfot, természetesen csak a megengedett zoocsemegével, almával, répával, gondozói felügyelet mellett. A bátrabbak persze nem hagyták ki, hogy megérinthessék a zebra vagy a kíváncsi zsiráf orrát.

Az állatkertben mindenki megtalálhatta kedvencét, legyen az tollas, szőrös, esetleg hüllő vagy rovar, bár a sláger egyértelműen a múlt héten született Buborék nevű kisteve, a kisállat-simogató, a zsiráfok, elefántok, orrszarvú, és a fókabemutató volt.

Örökbe fogadtunk egy szibériai nősténytigrist, Nadia-t, akit egy vastag üvegfalon keresztül testközelből csodálhattunk meg, (főleg a fogaitJ) Az örökbefogadásról oklevelet kaptunk. Nadia eredetileg Franciaországból, egy normandiai állatkertből került Budapestre.

A Nagy- és Kissziklát megmászva gyönyörű kilátás tárult elénk mindenfelé. 

A Pálmaháznak és az akváriumnak is nagy sikere volt még, alig tudtuk gyerekeinket magunk mellett tartani, olyan gyorsan szaladtak egyik helyről a másikra a félhomályban, - a sok érdekes látnivaló miatt, - és ahol lehetett könyékig belemerültek a vízbe, megpróbálták megérinteni a fürge halakat. Nagyon tetszett, hogy a madarak egy része szabadon járt-kelt mindenfelé, pávák, vadlibák, galambok és vadkacsák totyogtak mellettünk a sétányon.

Az állatok mellett a növények is igen figyelemreméltóak voltak. Az egész állatkert területén még virágzott a hóvirág, de mellette ibolyát, nárciszt, és tulipánt is láttunk egyszerre. Rügyeznek a fák, bokrok, az állatok némelyike pedig már kezdte levedleni a téli bundáját, a pelikánok fészket raktak, és költöttek, így a természet éledését is megfigyelhettük.

A kisállat-simogatóban házkörüli állatokat lehetett simogatni, kiskecskéket például. Ezek az állatok rendkívül ügyesen kezelik a kabátok cipzárját, és ha valaki nem elég fürgén kapja el a lábát, akkor a teljesen megrökönyödött, meglepetéstől szoborrá merevedett gyerek cipőjéről lelegelik a cipőfűzőt. J

Hazafelé menet kvízkérdéseket kaptunk szervezőnktől a látottakkal és védencünkkel kapcsolatban, a jól válaszolók cukorkát, aki pedig ebből a legtöbbet gyűjtötte ajándékot is kapott. A látottakról kis verset költöttünk, aztán még énekeltünk egyet és pillanatok alatt otthon is voltunk, kellemesen elfáradva. 

A cikk képekkel együtt megjelent a várpalotai Hangadóban is! 

Pétfürdő, 2009. március 29., Kostyálik Mónika

 

 

"Víz világnapja, egy csepp mulatság..."

 

 

2009.03.22-én, vasárnap a Rácz család apraja-nagyja nagy örömmel utazott Budapestre, az Emberke Egyesületet képviselni.

A Fővárosi Állat- és Növénykertbe mentünk, a víz világnapja alkalmából rendezett egész napos programra. Nagyon jól éreztük magunkat, színes volt a színpadi műsor: a gyerekek nagy kedvencei is felléptek! ( Kovácsovics Fruzsina, Puskás Peti, Tóth Lüszi, Bencsik Tamara, Fekete Dávid)

Megkóstoltuk a ?vizet?, helyszíni totókat töltöttünk, környez